Rólam

Rácz Rebeka Magdolna festészetében egy egészen sajátságos világot láthatunk. A közönség számára a legkedveltebb témáivá vált az általa megalkotott képzeletbeli VÁROSok és BABÁK. Az OTTHON magazinban történő többszöri megjelenése, jól reprezentálja, hogy festményei az enteriőrnek mennyire fontos harmóniát teremtő része.

A legfontosabb kiállításai közé sorolja az Olaszországban, Velencében a „CONTEMPORARY VENICE 2018”, nemzetközi kiállítást, aminek a témája az Identitás volt. Itt két festménye került bemutatásra. A szervező, az ITSLIQUID GROUP, melynek alapítója Luca Curci, művészeti kurátor az esemény során interjút készített vele.

A művész számára kiemelten fontos, hogy egy belső enteriőrben hogyan ellenpontoz az alkotás. A festményeiben az ellentétek körforgása, egymásra hatása is gyakran felfedezhető egy kiegyensúlyozott harmóniában. Nem feltétlen hordoz egy-egy festménye pozitív üzenetet, s olykor meghökkentőek is lehetnek ami a témát, ábrázolás módját illeti. Mégis a színekkel és a festés módjával irónikus módon a kép energiát, harmóniát, kellemes érzést kelt a nézőben. 

A művészre többek között inspirálóan hat az utazás, a jóga, a meditáció, a természetbe való kivonulás vagy akár valamilyen extrémebb dolog pl. sportok kipróbálása. Inspirációi olyanok, mint a festményei színeinek vonzalma, ami ellentétben áll a megjelenített témával.

Tanulmányok

Kurzusok

2019-2022

2019

Stílusház Lakberendező Iskola, Budapest
OKJ – Lakberendező

Müller Mónika Enteriőr, Budapest
4 napos intenzív lakberendező kurzus

2015-2021

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
Mesterképzés – Festő-restaurátor művész

2017-2018

Werk Akadémia, Budapest
Enteriőr Stylist

2009-2014

Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
Érettségi, OKJ bizonyítvány – Általános festő

Szakmai eredmények

2020

VMK Tallós Prohászka István kiállítóterem, Somorja, Szlovákia
Önálló kiállítás

Kulturális Központ, Dunaszerdahely, Szlovákia
Önálló kiállítás

2019

New York Palota, Budapest
Képbemutató – Gránit Oroszlán Díjkiosztó Gála, szervező: Férfiak Klubja

Point gallery, Prága, Csehország
Képbemutató – szervező: Fryday Bratislava

Arthur Café, Pozsony, Szlovákia
Képbemutató – szervező: Fryday Bratislava

Dél-alföldi Lakberendező Kiállítás, Szeged
Festménykiállítás
A helyszínen riportot és rádió interjút készített velem a Panda Rádió

Müller Mónika Enteriőr, Budapest
4 napos intenzív lakberendező kurzus

2018

Misericordia Archives, Velence, Olaszország
CONTEMPORARY VENICE 2018, szervező: ITSLIQUID GROUP
Nemzetközi kiállítás témája: Identities
Két festményem került kiállításra
Az esemény során interjút készített velem Luca Curci, művészeti kurátor, ITSLIQUID GROUP alapítója

OTTHON Magazin, Budapest
Fotók megjelenése 2018. januári számban

Frankó Kitchen, Budapest
Első Önálló kiállítás
Téma: “Várostól a tengerig”
Kiállítást megnyitotta: Mányoki Endre, író, kritikus, szerkesztő, reporter
Elkelt festmények árából a Bátor Tábor Alapítvány támogatása

2016

OTTHON Magazin, Budapest
Festmények megjelenése 2016. márciusi számban

2015

OTTHON Magazin, Budapest
Festmények megjelenése 2015. júliusi számban

MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., Szentendre
Szakértői véleményezés
Egyedi termékminősítés
Szakértők: Bikácsi Daniela, Krajcsovics Éva festőművészek
20 festmény szerzői jogvédelem alá eső művészeti alkotásnak való minősítése